Téli este

 

Hull a hó és én szeretlek.

De bánat öli szívemet.

Nem lehetünk ujra együtt.

Egymás útját már nem keresztezzük.

 

Míg lelkünk egymást simogatja,

bennem szívem érted dobban.

S mielött szerelmünk igazán kiteljesült volna,

a köztünk lévő távolságot óceán határolta.

 

S mint hírvivő kismadár,

csöngött a telefonom éjjeleken át.

A történteket mégsem hagyhattam szóval,

óvtalak téged baráti szóval.

 

Ott ülsz rezzenéstelenül székedben,

míg itt depressziós gondolatok kerülgetnek.

Éjjeleken át arról álmodok,

hogy kéz a kézben veled sétálok.

 

Engem egy kérdés nem hagy nyugodni.

Fogsz-e még engem szeretlni?!

Vagy mint az idők szavát,

lassan elfelejtjük egymást.